Pánikbetegek, kényszerbetegek, hipochonderek – ugyanúgy érvényes rájuk mindaz, ami zavarokkal nem küzdő társaikra, de sokkal érzékenyebbek minden rezdülésre. A terápiás tapasztalatok szerint ebben a helyzetben a pszichés betegséggel élők nagyon szélsőséges érzelmeket élnek át. Minden pszichés betegség alapja a szorongás.

Megfigyelhető, hogy a kényszerű összezártságban élő pároknál az egészséges fél is megbetegszik. Vannak olyan szkizofrén betegek, akik tartós együttélés, összezártság idején oly módon hatnak a párjukra, hogy ők is szkizofrén tüneteket kezdenek produkálni. Ilyen esetben elegendő, ha izolálják a betegtől, és még gyógyszer sem szükséges, az izoláció önmagában elmulasztja a pszichés tüneteket.

Az egyensúlyban lévő pánikbetegek azok, akik tipikusan jól kezelik a tüneteket, a felfokozott szorongással járó helyzeteket. Akik nincsenek egyensúlyban, azok mernek most segítséget kérni, hiszen maga a betegség, a pánik olyan természetű, hogy muszáj azonnal feloldani.

A kényszerbetegek úgy csökkentik a szorongásukat, hogy kényszeres dolgokat gyakorolnak rituálisan, amibe rendszerint bevonják a családot is. Ez a feladat teljesen ki tudja meríteni a család energia-tartalékait, és ebben a helyzetben ráadásul fokozódhatnak is a tünetek.

Nagyon veszélyes a családjára ilyenkor az az erősen szorongó beteg, aki alapból nem tudja kezelni az indulatait, és ezt túlzott alkoholfogyasztással még fokozza is. A családon belüli agresszió már a karantén kezdetét követő hetekben megnőtt. Elveszett a külső kontroll, nem látja a tanár az iskolában a gyereken a jeleket, nem tudnak beavatkozni, ami óriási veszélyt jelent. Fontos lenne, hogy akár a szomszédok, akár a helyzetet ismerő családtagok nagyon figyeljenek ezekre a családokra, és merjenek szólni, bejelenteni. Rajtuk most nagyon nagy a felelősség.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.