A kapuzárási pánikról már mindenki hallott, rengeteg film, cikk foglalkozott a témával, ám nem ez az egyetlen válság, amit életünk során átélünk. A kapunyitási és kapuzárási pánik alapvetően ugyanabból a problémából ered: mindkettő jelentős életváltozást jelent. A „kapuzáró” elmélkedni kezd múltjáról, hogy azt az életet éli-e, amit gyermekként elképzelt, közben realizálja azt, hogy az idő igencsak telik felette. Ezzel szemben a „kapunyitó” személyre új döntések, újabb felelősségek várnak, a jövő pedig nem kiszámítható. Ahogy a diplomások kikerülnek az egyetem nyújtotta biztonságból a „világba”, álmaik, vágyaik félelmet kelthetnek. Kétségbe vonhatják döntéseiket, képességeiket, múltjukat, jelenüket – de legfőképpen kételkednek önmagukban. Természetesen egészséges dolog, hogy időnként az emberek „megkérdőjelezik” magukat, hisz ez az önértékelés és önfejlesztés része. De ha a kétségek sokasága soha meg nem szűnőnek tűnik, akkor azt hiszik, hogy valami baj van velük. Erre ad magyarázatot az életkezdési krízis.

Szülők, munka, kapcsolatok
A jelenséget feldolgozó diplomamunkám készítése során a szakirodalmat áttekintve három fő témára fókuszáltam: hogyan történik a szülőkről való leválás, hogyan zajlik az első munkába állás, valamint az, miképpen hat a fiatal felnőttekre a párkeresés ebben az időszakban. Röviden azt a konklúziót említeném meg, hogy a szülőkről való leválásnál törekedni kell a túlzott függés fokozatos elhagyására, emellett pedig a harmonikus kapcsolat fenntartására, kialakítására. Az első munkába álláshoz elengedhetetlen az önismeretünk, önbecsülésünk és persze képességeink folyamatos fejlesztése, ami a munkába való beilleszkedést segítheti. Alkotásvágyunkra előnyként támaszkodhatunk, törekedni kell a pozitív értelemben vett egyediségre, ami megkönnyíti a munkában való helytállást. Társas kapcsolataink kialakítása és fenntartása szükséges életútjaink sikeres fejlődéséhez, mind a sorstársaink, mind a családunk, mind párkapcsolatunk tekintetében. Megfelelő konfliktuskezelés, reális önértékelés és önismeret, valamint alkalmazkodóképesség nélkül nem könnyű boldogulni egy párkapcsolatban, s a magányosság is egyfajta párkapcsolati krízis lehet.

Kérdőíves kutatásom
A szakirodalom feldolgozása mellett kétféle önálló kutatómunkába kezdtem, ám ezek egymáshoz kapcsolódnak - legfőbb közös pontjuk a megküzdési stratégiák ismertetése. Kutatásom nem reprezentatív jellegű. Munkám megírásakor azt a hipotézist szerettem volna bizonyítani vagy cáfolni, hogy az életkezdési krízis összefüggésben áll depresszióra következtethető tünetekkel. Ezt végzős és nemrég végzett egyetemi hallgatóknál egy 3 részből álló online kérdőívvel vizsgáltam (100 válaszadótól érkezett eredmény). Ehhez a QLC kapunyitási pánik kérdőívet, valamint a Beck-féle depressziós skála rövidített változatát vettem alapul.  A QLC kérdőív különböző faktorokra kérdez rá, például a karrier-krízisre, pozitív várakozásra, szorongásra és alacsony önbizalomra vonatkozó kérdésekre, illetve a jövővel kapcsolatos vélekedésekre, a döntéssel összefüggő aggodalmakra, az idővel kapcsolatos vélekedésekre, párkapcsolati aggodalmakra, külső megfelelésre és anyagiakkal kapcsolatos kérdésekre. A kérdőív 46 állítást tartalmaz, amelyeket a vizsgálati személyeknek egy 5 fokú Likert-skálán kellett értékelniük, hogy mennyire tartják jellemzőnek magukra ezeket. A kérdőív második része a Beck-féle depressziós skála rövidített, 9 kérdéses változatát tartalmazza, amelyből a jellemző tünetekre adott válaszadásból depresszióra lehet következtetni.
A feltételezésem nem nyert egyértelmű alátámasztást, végeredményben azt tapasztaltam, hogy hajlamosító tényező ugyan lehet, de önmagában nem okoz depressziós periódust ez az életszakasz. Örülök, hogy feltevésem nem igazolódott be a megkérdezettek körében, mert ez azt jelenti számomra, hogy valóban nem lehetetlen ezen az időszakon túljutni, megfelelő módszereket alkalmazva túl lehet lendülni az életkezdési akadályokon, amit a cikkem második részében ismertetek.

Életút-interjúk

A kérdőíves kutatási módszer mellett úgy éreztem, hogy ebben a témában érdemes mélyebben is felfedni a felnőtté válás folyamatát, hisz mindenki egyéni, sajátos és különleges élettörténettel rendelkezik, a személyes tapasztalatok pedig elkerülhetetlenek egy ilyen témában, ezért dolgozatom feltáró jellegű élettörténeti interjús vizsgálatra is fel van fűzve. 6 kortársamat kérdeztem arról, hogyan alakult a sorsuk, mit tesznek azért, hogy felnőtté váljanak. Interjúalanyaim szívből szóló, őszinte, kreatív válaszokkal szolgáltak Az interjúkban életúti témák szerepeltek, melyekről alanyaim szabadon vélekedhettek. Címet adhattak „életük könyvének”, majd részletezhették, milyen fejezetekből áll ez a könyv és mi a cselekménye – tehát rájuk volt bízva, hogyan állítják össze életük legfontosabb kulcsjeleneteit.

Érdekelt, mit tanultak meg bizonyos helyzetekben önmagukról és környezetükről:

,,Az, hogy nem tudtam kialakítani a magam szociális hálóját, elég kiszolgáltatottá tett a külső hatásokkal szemben. Az ötödik félévben az egyik tervemet egy elégségessel értékelték és ezzel együtt a lakótársammal is kritikus lett a viszonyom. Ekkor úgy éreztem, hogy segítséget kell kérnem, így találtam meg a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóságot, akik lehetőséget adtak, hogy egy pszichológus segítségével kezeljem a problémáimat. Ez nagyon sok erőt adott nekem, azt hiszem, ez után egy új időszámítás kezdődött, azóta sokkal jobban figyelek magamra, s nem csak szakmai, de lelki téren is igyekszem fejleszteni magam.

Az interjú további részeiben kitérhettek arra, hogy során mit tekintenek eddigi életük „mélypontjának”, mit tettek, hogy megküzdjenek a nehézségekkel.

,,Teljesen kétségbe voltam esve, hogy nem az leszek, amit előre kigondoltam magamnak. Nem láttam kiutat a helyzetből, még a mindennapi tevékenységek is nehezemre estek. Rosszul éreztem magam nálam tehetségesebb vagy boldogabb emberek közelében. Ekkor határoztam el, hogy segítséget fogok kérni egy képzett szakembertől, mert ezt már sem én egyedül, sem a környezetem bevonásával nem tudom megoldani. Viszont féltem elmenni, mert úgy gondoltam, hogy ez az utolsó lehetőség – ha ő se tud segíteni, akkor úgy hittem volna, hogy elveszítem az irányítást az életem felett. Így tehát összeírtam egy papírra a pozitívumokat és negatívumokat, amik eszembe jutottak a segítségkéréssel kapcsolatban. Végül győzött a segítségkérés, mert a jelenlegi helyzet fenntarthatatlanabb volt, mint amennyi kockázatot a megoldás magában hordozott. Akkor tanultam meg, hogy csak akkor változtat az ember a dolgain, hogyha kellően rossz valami. Egy tíz alkalmas beszélgetéssorozattal sikerült végül kezelnem a problémát, elmondhatom, hogy jobban lettem tőle. A mai napig ennek szellemében próbálok figyelni magamra, a környezetem visszajelzéseire. Járok pszichodrámára, ami megerősítette bennem ezt az igényt.”

Életük „csúcsélményeire” is kíváncsi voltam:

,,Talán kicsit korai, de már a középiskola közben rájöttem, hogy mivel is szeretnék valóban foglalkozni. Kis erőbefektetés, sok haszon, mi másra vágyhat egy kamasz? Ennek hatására feladtam az egészségügyet, és autonóm módon megtanultam több programozási nyelvet, így nem volt további kétség, mi szeretnék lenni…”

,,Volt egy pillanat amikor azt mondom, hogy teljesen meghatódtam. Amikor végigsétáltuk az El Camino-t, akkor annak az utolsó „hivatalos” megállójánál, amikor már kikértük az oklevelet és „letudtuk” az utat. Akkor, ott, mikor sorban álltunk a katedrálisnál és megjelent Fabiola... Na az egy olyan pillanat volt amikor bár nem volt hitem, de hirtelen nem tudtam hinni a hitetlenségemben sem.”

Továbbá kérdeztem azt is, rendelkeznek-e személyes élettervvel, mik az álmaik, céljaik, jövőképük az elkövetkezendőkben, mi életük vezérmotívuma.

,,Elhatároztam, hogy jelentkezem mérnökinformatikus képzésre és megpróbálom megvalósítani az álmomat, valamint hogy egy olyan életet alakíthassak ki, ami már fenntartható, vagyis szeretnék húsz órában gyakornoki munkát végezni a tanulás mellett. Rossz érzéssel tölt el, hogy öt év egyetem után nem tudok sokkal többet keresni, mint egy raktáros, de igyekszem dolgozni azon, hogy ezen a speciális területen a lehető legjobb legyek. Jelenleg örömmel elfogadnék bármilyen állást, amiben nem butulnék el és összeegyeztethető lenne az egyetemmel.”
,,Ha idilli szeretnék lenni, akkor megtalálni életem szerelmét, és vele családot alapítani.
Ha karrierista, akkor egy sikeres vállalkozást beindítani és menedzselni.
Ha szerencsés, a fentebbi kettő.”

Megküzdési stratégiák

A krízisek változási lehetőségeket hoznak magukkal, új döntések meghozatalát, a meglévő megküzdési stratégiák előhozását, újak kialakítását igénylik. Mind a kérdőíves, mind az élettörténeti interjús válaszadóim körében megjelentek hasznos, építő jellegű megküzdési stratégiák, melyekből fontosnak tartok példákat megemlíteni.

• A legtöbben a barátokkal, a sorstársakkal, a családdal, a párjukkal és az idősebbekkel való beszélgetést választják megküzdési stratégiaként – bebizonyosodott, hogy a társas támogatás nagyon hatékonyan működik, mint segítségnyújtás.
• Válaszadóim körében nagy számban előfordult a mozgással, sporttal kapcsolatos stresszlevezetés, mint például a kirándulás, a tánc, séta, edzés, egyéb hobbik.
• A spirituálisabb beállítottságúak beszámoltak lelkiséggel, szellemiséggel kapcsolatos módszereikről, mint például az Istenben való hit, csendes percek, meditálás, relaxáció.
• Válaszolták továbbá az agykontrollt, gyógyteák alkalmazását, olvasást, írást, zenehallgatást.
• A tanulás is egyfajta stratégiaként szerepelt, sokan továbbképzik magukat, nyelvtanulással például. Ezenkívül előszeretettel írtak a tervezgetésről, állásböngészésről, apró lépésenként való előre haladásól, mint lehetséges módszerekről.

Jövőképünk tervezése is egyfajta megküzdési stratégia, ezért is kérdeztem interjúalanyaimat vágyakról, álmokról, kihívásokról, tervekről, „könyvük” következő fejezeteiről. Szinte minden válaszadómnak igénye van arra, hogy valami újszerűt teremthessen, valamit alkothasson, nyomot hagyjon, megtalálja a helyét, amire hivatott.  Csak kis számban akadtak, akik destruktív módon próbálnak menekülni a problémák elől. Véleményem szerint, ha már a megküzdési stratégiáink, erőforrásaink szűkösek vagy nem segítenek, nem szégyen segítséget kérni.Néha jó, ha elgondolkozunk életünkön, visszatekintünk rá és új célokat is tűzünk ki magunknak.

Válaszadóim bizonyították, hogy széles és változatos pozitív erőforrások állnak rendelkezésünkre, bőven válogathatunk a stratégiák között, mindenkinek meg kell találni és jól alkalmazni a saját módszereit. Fontosnak és hasznosnak tartom, hogy tapasztalatainkat osszuk meg egymással, sorstársainkkal, fiatalabbakkal, idősebbekkel, bölcsebbekkel. Számomra szemléletformáló volt az élettörténeti interjúk elkészítése. Pozitívan hatott rám, hogy betekintést nyerhettem kortársaim életébe. Az elején ugyanis abban sem voltam biztos, hogy elég nyitottak lesznek arra, hogy az életükbe bepillantást engednek nekem. A legvégén ők maguk is megdöbbentek azon, mennyi minden előtört belőlük. Ezzel a számvetéssel jelenlegi problémáik átértékelődtek, a döntéseik fontosságát rendezték, mintegy összképet láthattak magukról, számukra is kiderült – és előhívhatták magukból –, hogy valóban mennyi stratégiájuk is van a nehézségek megküzdésére.

A téma feltárása megerősítette bennem azt, milyen nagy szükség van arra, hogy rátekintsünk saját életünkre és rendszerezzük azt, fejlesszük magunkat. Igény van az eszmecserékre, a tapasztalatok megosztására, egymás segítésére és a társas támogatások erősítésére. Úgy gondolom, munkám jó alapot ad arra, hogy felhívjam a figyelmet a sikeres jövőre való építkezésre, hisz segítő hivatást választottam – felnőtté válni pedig nehéz, de nem lehetetlen.