Ennek a fordítottját viszont – a legmagasabb szinten versenyzőknél legalábbis – kétségekkel fogadjuk. Ezért nagyon meglepődünk, ha azt látjuk, hogy egy olyan sportágban, mint például az úszás, egy átlagos genetikával rendelkező személy kiváló teljesítményt képes elérni.

Nézzük például az úszást: Michael Phelps és Katie Ledecky példáját

Michael Phelps fizikai jellemzői egyszerűen tökéletesek az úszáshoz. Vékony, elnyújtott felsőteste előnyös a vízellenállás szempontjából. A karok fesztávolsága (két oldalra kinyújtott karja közötti távolság) hosszabb, mint a testmagassága: 201 cm a 193 cm-es magasságához képest. A tenyere nagy, ujjai hosszúak. A könyök és bokaízületei extra hajlékonyak, azaz sokkal nagyobb szögben tudja mozgatni őket, mint mi, egyszerű halandók. (Az angol „double jointed” kifejezést egyesek rosszul fordítják magyarra, így néha találkozhatunk a „dupla ízület” kifejezéssel. Azt gondolhatnánk, hogy Phelpsnek két ízület van ott, ahol másoknak csak egy, de ez persze csak félrefordítás. Nyugodjunk meg, neki is csak egy van, de az sokkal mobilisabb, mint a miénk!) A bokaízületek lazasága miatt úgy használja a lábait, mint valami „uszonyokat”, amelyek plusz tolóerőt biztosítanak, ez rengeteget segít a delfinezésnél. A szegycsontja is rugalmasabb, mint az átlagemberé. Egyszóval minden testi tulajdonsága predesztinálja őt az úszásban elért kimagasló sikerekre. Mindez persze semmit sem érne, ha nem edzene keményen és következetesen, de Phelps ezen a téren is kivételes egyéniség.

Nézzük azonban Katie Ledecky-t. Edzője, Bruce Gemmel szerint is a fizikuma „feltűnően nem feltűnő”. Átlagos testalkat, átlagos magasság, a gyorsúszó számok döntőiben általában ő a legalacsonyabb. A kezei, lábai kicsik, a karjai a testéhez képest átlagos méretűek, a törzse nem hosszúkás. Ha valaki látja a medence szélén csoszogni a papucsában, nem gondolná, hogy ötszörös olimpiai bajnok, hétszeres világbajnok és ő tartja 400, 800 és 1500 méteren a világcsúcsot. Ő a gyorsúszás Hosszú Katinkája. Világtornán ezekben a számokban még nem kapott ki senkitől. Hogyan lehet átlagos fizikummal világelsőnek lenni? Mi a titok? Több helyen olvastam egy afféle anekdotát Katie-vel kapcsolatban. Állítólag pár évesen pattogtatott kukoricát majszolt a nézőtéren, amikor a mellette ülő Michael Jordan „kukucskát” próbált játszani vele. A kosaras sztár egy ideig jópofizott, de miután Katie rezzenéstelen arccal ült és csak majszolt tovább, Michael feladta. Ezután a szülei megkérdezték Katie-t: „Tudod ki volt ő?” „Persze, válaszolta. Michael Jordan”. Minden más gyerek oda-vissza lett volna örömében, de Katie-t már gyerekkorában sem lehetett csak úgy kirángatni valamilyen tevékenységből, amit ő éppen végzett.  Ugyan már hatévesen elkezdett versenyezni, de még a 25 méteres medencében is meg kellett állnia és megkapaszkodnia a kötélben, mert nem tudta egyből végigúszni a pályát. Ez azonban egyáltalán nem tántorította el a céljaitól. Az édesanyja szerint olyan könyörtelenséggel edz, mintha ezen múlna az élete. Ahogy edzője, Bruce Gemmel fogalmaz: „egy gyilkos idegeivel rendelkezik”, Ryan Lochte szerint „úgy úszik, mint egy férfi. …annyira erős a vízben. Soha nem láttam olyan női úszót, mint ő.” Elég egyértelmű, hogy a siker kulcsa ebben az esetben nem a kivételes fizikai adottságokban rejlik – legalábbis a testalkatot illetően nem. Sokkal inkább azon a mentalitáson, amit Katie magáénak tud már kisgyerek kora óta: kitartóan, kőkeményen, vasakarattal edz. Az eredmények pedig jönnek.

De akár említhetném itt Janet Evans amerikai úszónőt is, aki négyszeres olimpiai bajnok, világbajnok és volt világcsúcstartó, szintén gyorsúszásban remekelt, annak ellenére, hogy alacsony, vékony alkata nem jelentett túl sok előnyt ebben a sportágban. Az alkati hiányosságokat ő egy sajátos, rendhagyó úszóstílussal kompenzálta, az úgynevezett „szélmalom” kartempóval – hozzá kell tenni, hogy ehhez egy hihetetlenül hatékony légző- és keringési rendszerre volt szüksége. Amelyet viszont nagyon kitartó munkával sikerült megedzeni. 

Hazai mezőnyből is tudok ide remek példát hozni: Risztov Éva olimpiai bajnokunkat, aki Londonban diadalmaskodott 10 km-es nyíltvízi úszásban, – de ezen kívül számos érme van Európa-bajnokságokról – szintén nem erre a sportágra javasolták az iskolai sportválasztón. Gyakorlatilag bármilyen más mozgásformára alkalmasabbnak tartották, mint úszásra.

Mentális fölény

Vonjuk le tehát a megfelelő következtetéseket: a Michel Phelps-hez hasonló, extra jó genetikával rendelkező sportolók messze kiemelkednek még a többi tehetséges sportoló közül is, amennyiben megvan bennük a megfelelő munkamorál, kitartás és egyéb mentális fölényt biztosító tulajdonságok. Ők lesznek az „évszázad sportolói”, az abszolút „legendák”. A Katie Ledecky-hez hasonló sportolók, akik ugyan nem rendelkeznek a választott sportágban a legmegfelelőbb genetikával, de iszonyúan keményen képesek edzeni és mentális oldalon messze a versenytársak fölött állnak, nekik szintén sikerül az élmezőnybe kerülni, csúcsokat dönteni, maradandót alkotni.

Azért itt egy dolgot szögezzünk le: Ledecky is az átlag sportolóhoz képest roppant tehetséges különböző területeken – bizonyára nagyszerű az oxigénfelvevő képessége, kiválóan regenerálódik a terhelések után, és még sorolhatnám…, azaz több fronton is kimagasló, másképp nem jutna a legjobbak közé. Ami ez után következik, az még mindig a nagyon tehetséges és szorgalmas sportolók hosszú hada. Közülük azok teljesítenek a legjobban, akik a mentális készségeket is magas szinten uralják. Ők a döntősök, és ők azok, akik dobogóra állhatnak. Majd jön az „átlag” sportolók széles köre: itt vannak, akik nagyon szorgalmasak, de Természet Anyánk már nem bánt olyan bőkezűen velük. Illetve vannak tehetséges, de lazább munkamorállal rendelkező sportolók. Ha tehetségük ellenére is a középmezőnyben vannak, akkor ez a csoport mentális képességek terén sem remekel. És legvégül – de bizonyára a legnépesebb csoportban – vagyunk mi, amatőr sportolók, akik vagy rendelkezünk némi tehetséggel, vagy nem, de kétségkívül szeretjük, amit csinálunk, kitartóak vagyunk, és igyekszünk a saját szintünkön a legtöbbet kihozni magunkból – legyen ez dobogós helyezés kisebb versenyeken, korcsoportos helyezés, vagy a verseny teljesítésének dicsősége, de akár a lelkiismeretesen elvégzett edzések öröme.

A későn érők

A tehetség versus mentalitás polémiánkban még egy kérdést fontos körüljárnunk. A tehetségnek néha idő kell a kibontakozáshoz. Sok későn érő sportoló bizonyítja, nem törvényszerű, hogy a tehetség már korai időszakban megmutatkozzon. Most itt nem azokra a sportolókra gondolok, akik egyszerűen az életkörülményeik miatt későn kezdenek el sportolni, bár ez is egy érdekes téma lehetne. Azokra a sportolókra szeretnék itt kitérni, akik már gyerekkoruktól kezdve sportolnak, de a tehetségük valami miatt később bontakozik ki, később érik meg arra a nagy lépésre, ami kiemeli őket a többiek közül. Michael Jordan (amerikai legendás kosárlabdázó) a középiskolában nem került be az iskola kosárcsapatába, mert az edző egyszerűen nem találta elég jónak. Michael nem hagyta ennyiben az ügyet, az elutasítás csak jobban motiválta, hogy megmutassa mire képes. Didier Drogba is viszonylag későn, 21 évesen írta alá első profi szerződését, addig másod- és harmadosztályú francia csapatokban „téblábolt”. Profi teniszezők közül is említhetünk párat, akik 28 éves koruk után nyertek először Grand Slamet: a svájci Stan Wawrinka, a cseh Jana Novotna vagy Andrés Gomés. A horvát Goran Ivanisevic 30 évesen nyerte meg a Wimbledont, ráadásul a világon egyedállóként úgy, hogy szabadkártyával indult a világranglista 125 helyéről. Ahhoz, hogy valaki a legmagasabb szinten is a legjobb formáját tudja hozni, ahhoz mentálisan is fel kell nőni, meg kell érni. Van, akinek ez zsigerből könnyen megy – Phelps és társai –, de sok sportolónak idő kell ahhoz, hogy a fizikai edzettség és technikai fejlődés mellett kifejlessze magában azokat a készségeket, amelyek segítenek nyomás alatt, kiélezett helyzetekben is megfelelően koncentrálni, összeszedetten versenyezni.

Specifikus adottságok és kitartás 

Milyen következtetést vonhatunk le a fentiekből? Vannak sportágra jellemző specifikus adottságok, ha valaki ezekkel rendelkezik, akkor abban a sportágban – szorgalom és kitartás mellett – nagyszerű eredményeket érhet el. Ezen kívül szüksége lesz még általános fizikai készségekre, amelyek többnyire minden sportágban hasznosak – pl. mobilitás, rugalmasság, gyorsaság, magas oxigénfelvevő képesség, jó regenerációs készség, stb. Akiknél mindez megvan, azok megnyerték a Természet Anyánk Jackpot-ját! Ami viszont biztos, hogy minden sportágban szükséges, az a mentális oldal: koncentrációs képesség, érzelmi kontroll, fegyelmezettség, kitartás, és még sorolhatnám. Ezek a képességek pedig – bár az egyéni különbségek itt is adottak – teljes mértékben fejleszthetőek. Egy jó fizikai alapképességgel rendelkező egyén kiváló sportoló lehet, anélkül, hogy különös sportágra jellemző adottságokkal szülessen. Ahogy az izmokat eddzük, ahogy a specifikus technikai részleteket elsajátítjuk, úgy lehet a mentális készségeket is edzeni, fejleszteni. A legtehetségesebbek is csak akkor érhetnek fel a csúcsra, ha a mentális erőt is tökéletesre csiszolták – ahogy ezt a későn érő típusnál is láthatjuk. És ez lehet a kulcs abban, hogy nagyon jó fizikai alapképességekkel rendelkező sportolók több sportágban is remekelnek, hiszen megvan bennük a versenyzéshez szükséges mentális készségek arzenálja.

Számunkra, amatőr sportolók számára ez a legfontosabb következtetés. És kihívás is egyben. A velünk született képességeink – a tehetségünk – adott. Ezen változtatni már nem tudunk. Nem tudunk már néhány centit nőni, nem tudunk kacsauszonyokat növeszteni és nem tudjuk a gyors futásért felelős izmaink arányát megváltoztatni. De ezen túl nagyon sok mindent el tudunk érni. Megtanulhatjuk – akár 40 évesen is – az úszás helyes technikáját. Higgyük el, ez akkora előnyt jelent, amit nem lehet egyszerűen más készségekkel vagy akár sok edzéssel sem kompenzálni. Megerősíthetjük különböző izomcsoportjainkat, amelyek az általunk űzött sportágakban különösen fontosak. Fejleszthetjük állóképességünket és oxigénfelvevő képességünket.  Még a gyorsaságunkat is – bizonyos határokon belül. De amiben biztos, hogy ugyanolyan fejlődést érhetünk el, mint a tehetségesebb sporttársaink: az a mentális készségek területe. Itt nem szabnak határt számunkra a fizikai adottságok, itt nincsenek korlátok. Az elménk erejét mi is ugyanúgy ki tudjuk használni, mint az élsportolók. Mi is edzhetjük a koncentrációs készségünket, csiszolgathatjuk a vizualizációs technikánkat, megerősíthetjük önbizalmunkat, fejleszthetjük a fájdalom- és diszkomfort-tűrő készségünket, és dolgozhatunk az érzelmi válaszreakcióink irányításán. Egyszóval nagyon sok mindent tehetünk azért, hogy a kedvenc sportágunkban minél jobb eredményeket érjünk el. Elismerem, ezen a területen is egyesek előnyben lehetnek – legalábbis kezdetben. Van, aki a szorgalom, a koncentráció, az érzelmi kontroll területén egy kicsit több indulótőkével rendelkezik. Ezek viszont egyáltalán nem olyan készségek, amelyeket ne tudnánk olyan szintre fejleszteni, amivel a maximumot tudjuk kihozni – a fizikai adottságaink függvényében – a sportteljesítményünkből.

Mi mással is zárhatnám a gondolatmenetemet, mint M. Phelps szavaival:

„Egyszerűen ne szabj határt magadnak semmiben. Minél többről álmodsz, annál tovább jutsz”.