A „balett-érzés”

Csengery és Podmaniczky sarka, omladozó szürke homlokzat, fehér rácsos ablakok, a ház földszintjén pedig képek, balettra csábító reklámok hívnak egy varázslatos világba. A Miami Balettiskolába belépve rózsaszín előtér fogad.  A falat balett-táncosok képei díszítik. A fotók a növendékek januári fellépésén készültek, de akár a Hattyúk tava egyik profi előadásából is származhatnának. Az öltöző bejárata előtt felnőtt és gyerek balettruhák sorakoznak. A teremből kiszűrődik a zongoraszó, kihallatszik az egyértelmű utasítások sora, a számolás, a pózok nevei; relevé és grand plié. Sorra érkeznek a lányok – különböző stílusok, különböző korosztályok, különböző testalkatok, de egy közös bennük; az egyenes, magabiztos tartás, egyfajta alázattal teli büszkeség. Név szerint üdvözlik egymást, megtölti a teret a sok mosoly és lágyság.

Az óra kezdete előtt 10 perccel már gyülekeznek a terem ajtaja előtt, a zöld öltözői folyosóról egyenként kerülnek elő a táncosok. Nyújtanak, a lábfejüket hajlítgatják. Alig beszélgetnek, látszik az arcukon, ahogy hangolódnak a gyakorlásra. Mind szépen vannak felöltözve: balett-dressz, kis lapszoknya, balettharisnya, gyakorlócipő és szorosan összefogott haj. Fekete, fehér, csipke, csak egy-egy rózsaszín vagy bordó ruha töri meg az egyszínűséget. Egységesek. Sokat számít az öltözék: kinyúlt pólóban, tréningnadrágban, leengedett hajjal táncolva nem látszana a test, a nyak, a mozdulatok, és hangulat sem lenne ugyanaz. A megfelelő öltözékben már a tükörbenézés pillanatától elfog a balett-érzés. 

„A balett-érzést nagyon nehéz megfogalmazni. Ahogy elkezdődik az óra, egy másik világba lépünk át. Átfordul bennünk valami, hétköznapi emberből balerinákká válunk. Itt tényleg mindent el lehet táncolni. Mint amikor egy szép dallamot kiénekel az ember, ugyanezt megélem a táncolásban is, kiáramlik a testemből. Már a kezdőktől is kérem, hogy próbálják meg beleélni magukat, hiszen a pozíciókat meg lehet csinálni úgy, mint egy tornagyakorlat, de megfelelő beleérzéssel dallamos lesz a mozdulat” – mondja Lukács Annamária, a Miami Balett egyik oktatója. Annamária lenyűgöző jelenség, árad belőle a pozitivitás, a hangja is mosolyog, amikor beszél. Mindenkihez van egy kedves szava. Törékeny alakja, egyenes tartása, kecses nyaka, nőies mozdulatai minden pillanatban bizonyítják, hogy lételeme a balett. Még a buszon is megszólítják néha, hogy megkérdezzék, balerina-e. Szőke haja szoros kontyban, hajháló alatt, új fekete csipkedressze, fekete szoknyája és fehér harisnyája passzol a lányokhoz.

Elkezdődik az óra. A prémium 3-as csoportban már 1-2 éve táncolnak a lányok. A folyamatos fejlődés mellett egy nyári fellépésre is készülnek. A hosszú terem egyik oldala faltól falig tükör, a mobil rúd középre van állítva. Hófehérek a falak és hófehér padló. A lányok felsorakoznak, elfoglalják a helyüket. Fontos, hogy mindenki lássa magát a tükörben. Nagyon világos van. Elindul a zene, megérkeznek az első utasítások. Mindenki tudja, mit csinál, mindenki ismeri a pozíciókat. Egy emberként mozognak, egyszerre emelik fehér harisnyás lábukat és karjaikat. 25 lány táncol ugyanabban az ütemben, a háttérben pedig folyamatos a mobiltelefonról szóló zongoraszó.

Annamária egy energiabomba, betölti az óriási termet. Siklik a táncosok között, figyeli a mozdulatokat és finoman korrigál, folyamatosan motivál. „Ne feszítsd át a könyököd” „Hol a tekintet?” „Bízz a hangomban!” „Csipkerózsik, Odettek! Mik szeretnétek ma lenni? Bármik lehettek!” Néha annyira magával ragadja a zene, hogy énekelve adja az utasításokat. Folyamatosan mindenhol jelen van, nem engedi, hogy egy pillanatra is lankadjon a figyelem.Nem beszélnek, fegyelem van. Az óra elején még zavarta őket, hogy egy idegen figyel a sarokból, de tánc közben már megfeledkeznek róla. Mindenki koncentrál, csak magukkal törődnek. Néha megbicsaklanak a mozdulatok, az arckifejezés, az összeszorított fogak, a ráncolt homlok árulkodik a fájdalomról és az erőn felüli koncentrációról. Egyre kipirultabbak az arcok, a fehér harisnyában itt-ott láthatóvá válik a narancsbőr. Nem tökéletesek, mégis szépek és sugárzóak. Balerinák.

Ha 3 másodpercig nem figyelsz, orra buksz

A 120 perces óra felénél előkerülnek a halványrózsaszín, csillogó spicc-cipők. A cipő csalóka, mert a gyanútlan laikus szemnek puhának tűnhet, de valójában kőkemény az ujjánál és a talprésznél. Kopogtatni lehet rajta. Addig jó, amíg nem mozog semerre. Amint elkezd kényelmessé válni, már ki kell dobni, hiszen akkor már nem tart eléggé és el lehet benne esni. Az oktatók mindig figyelmeztetik a tanítványokat, ha már látják, hogy közeleg a csere ideje. A spicc-cipő a balett-tanulás legköltségesebb része, 25 ezer forint kezdő befektetést igényel az összes kiegészítővel együtt, de később ezeket már nem kell megvenni. Egy „hobbi-balerinának” – a próbák gyakoriságától függően – nagyjából fél évig kitart a cipő. Kiemelten fontos a tudatosság ezen a téren is, hiszen ahogy Annamária mondja: „Új cipőt lehet venni, de új lábat nem.”

A cipő orra ki van tömve, illetve lábujjvédőt is kell viselni, hogy ne fájjon. A profi balettos harisnya talpán kis lyuk található, hogy ezen keresztül könnyedén fel lehessen venni a szilikonos ujjvédőket. A lányok szakértően kezelik a kék és rózsaszín, sütőformára hasonlító kis rugalmas kellékeket. Gyakorlottan próbálgatják, mielőtt szorosan megkötnék a boka körül, hogy megfelelő-e, majd óvatosan felállnak. Ahogy óra előtt mesélték, hiába minden óvintézkedés, a spicc-cipő felér egy középkori kínzóeszközzel. Van, akinek óra végére vérzik, belilul tőle a lába. Nem jó érzés benne lenni, de amikor szépen sikerül egy mozdulat, az mégis óriási öröm és kárpótol a fájdalomért.

Spiccen még fontosabb a koncentráció. Mindenki pár centivel magasabb lesz, így átkerül a középpont és máris minden mozdulat máshonnan indul, másra és jobban kell összepontosítani. A tükörben nézik magukat, lélegzetvisszafojtva próbálják megtartani a pózokat, megállni egyenesen, és ha csak egy pillanatra is, de elengedni a rudat. Van, aki még a nyelvét is kidugja, miközben a lábát emeli. Értelmet nyer, amit az egyik balerina az óra előtt mondott: „Ha 3 másodpercig nem figyelsz, orra buksz.” Itt nem tudnak elkalandozni a gondolatok, túl sok mindenre kell egyszerre figyelni. A napi pörgés, stressz után így nyújt teljes kikapcsolódást a balett óra. Megszűnnek a problémák. Az oktatók is arra törekednek, hogy fokozatosan segítsék a fejlődést, és egyre nehezebbek legyenek a gyakorlatok – nemcsak a testnek, hanem a fejnek is. Pont a csoport szintjének megfelelően, nekik személyre szabottan kitalálva, így nincs idő és hely a gondolkodásnak, fókuszálni kell minden mozdulatra és minden porcikára. Ez a fegyelmezettség a balett velejárója. A felnőttek oktatásánál kevésbé szükséges a szigor, mint a kisgyerekeknél, mert a szorgalom, az akarat már mindenkiben megvan. Ahogy az egyik növendék fogalmazott, a felnőtteknél a fegyelem inkább a tiszteletet jelenti, egymás, a balett és magunk, a testünk iránt. Ez a fegyelmezettség segíti a mindennapi életet is, kihat a tudatosságra és a szabályok betartásának képességére.

Az órán folyamatosan fegyelmezni kell a testet – nemcsak gyakorlat közben, hanem a végén is. Meg kell állni a pozícióban még 2-3 másodpercig. Nincs hajvakarás, pólólehúzás, mocorgás. Amikor Annamária megköszöni a munkát, akkor végre fellélegezhetnek. Könnyednek tűnnek a mozdulatok, de ezekben a szünetekben látszik, hogy a lányok egyre fáradtabbak. Annamária viszont fáradhatatlan, megállás nélkül köröz a teremben. Spicc-cipője orrának kopogása hallatszik, amikor leáll a zene.

Rontani kell, emberből vagyunk

A folyamatos fejlődés alapfeltétele az alázat. Érdekes, hogy arra a kérdésre, mi megy már jól, a kezdő és a már régebb óta táncoló tanítványok egyaránt szerényen válaszolnak. Szinte csak a fejlesztendő területekről beszélnek, arról, hogy mennyi minden van még hátra és nem arról, hogy mi az, amit már tudnak. Annamária is óvatosan fogalmaz, bár gyerekkora óta táncol, mégis nehezen mondja ki magáról, hogy balerina:

„Ugyanazt érzem, mint a növendékeim, ugyanazt a bizonytalanságot. Amikor csinálom a gyakorlatot, ugyanúgy üvölt a fejemben a manó, hogy „Úristen, Úristen, mi jön egymás után, mi jön egymás után?” – de ebből kívülről nem látszik semmi. Valahogy szükség van erre, mert ilyenkor nem gondolkodom, csak a gyakorlat van és én. Mindig mondom a tanítványaimnak, hogy sose felejtsék el, hogy honnan indultak, azt látom, hogy ettől maradnak nyitottak. Folyamatosan képzem magam én is, mert félek, hogy valamit elfelejtek. Én már nem azt tanulom, hogy hogyan csináljam, hanem hogy hogyan tudok többet, magasabbat, könnyedebbet, szebbet. Az a szép a balettben, hogy soha nincs elég tág, elég átfeszített, elég magas. Nehéz megtalálni azt a pillanatot, amikor valami sikerül, de akkor nagyon lehet neki örülni. Nagyon ritka, hogy elégedett vagyok magammal, ezt inkább a balerináimon élem ki.”

Amikor a lányok kiesnek a pózból és csalódottan néznek maguk elé, Annamária ott terem és emlékezteti őket arra, hogy ez nem baj, a hiba a fejlődés elengedhetetlen része. „Rontani kell, emberből vagyunk!”

Az iskola egyik férfi növendéke – az összesen kb. tízből – úgy fogalmazott a szünetben, hogy azért szereti jobban a balettet, mint mondjuk a body buildinget, mert kevésbé unalmas. Egy edzőteremben egy idő után az összes gép, az összes mozdulat ismerős, de itt mindig van valami újdonság, mindig van újabb kihívás, amit még meg kell tanulni, el kell érni, például relevében megállni, piruettezni. Mindig van egy újabb cél, ami motivál, ami előre visz. Kevés férfi merészkedik a rózsaszín falak közé. Akik jönnek, elsősorban más sportágak – úszás, boksz, karate – kiegészítéseként kezdik el a balettet, illetve a balett streching órát, hogy merev izomzatukat nyújtsák, hogy finomodjanak a mozdulataik. Van, akinek a bakancslistáján szerepelt a balett, és van olyan is, aki extrém sportot keresett és így jött az első órára. A lányoknál is hasonló okok jelentették a motivációt. Többen olyan mozgásformát kerestek, amely ellensúlyozza az ülőmunkát. Sokan gyerekkori álmukat valósítják meg a teremben vagy épp a gyerekkori emlékek újraélésének vágya miatt jöttek az iskolába.

Aztán ahogy telnek a hónapok, az évek, fokozatosan javul a tartás, nő az önbizalom, ébred a nőiesség. Elkezdenek jönni a visszajelzések, először otthonról, aztán egyre többen veszik észre a változást, a kecsesebb, kifinomult mozdulatokat.  Megerősödik a magabiztosság, a testtudat és a fegyelem.

Egy balettóra után mindenki máshogy megy haza, máshogy látja a gondokat és a sebek is arra emlékeztetnek, hogy ma megint átlépte a határait.

(Képünk illusztráció)