Egy elég jó hely - a Thalassa Ház

A korábbi hazai viszonyokat tekintve a pszichiátriákon kétféle osztály létezett: az egyik a pszichoterápiás osztály színes tévével és szép abroszokkal – ott voltak az akkori terminológia szerinti „neurotikus” betegek. A másik a pszichiátriai osztály: lelakatolt fekete-fehér tv, nyomorúság, hugyos pizsama – ott voltak többek közt a „bolondok”, a pszichotikus zavarokkal küszködők is, és azok, akiket súlyosabb tünetegyüttesük miatt annak diagnosztizáltak. Az volt a tervem, hogy megpróbálunk csinálni egy olyan helyet, ahol pszichoterápiás módon lehet dolgozni pszichotikus és súlyosabb diagnózisú személyiségzavaros betegekkel is, ahol színes tv van és szép abrosz.

Mi kicsit másként gondolkodunk a kezelhetőségről, mint a „vegytiszta”, módszer-centrikus pszichoterápiás hagyomány

Az van itt, aki elfogadja, hogy együtt dolgozzunk. Nyitva van az ajtó, bármikor el lehet menni és semmit nem kell csinálni… Ezt nagyon nehéz egy páciensnek megérteni és elfogadni, mert abban nőtt fel, hogy mindig akartak tőle valamit, mindig kellett csinálni valamit. Sőt, van úgy, hogy ha destruktív módon viselkedik, azt mondjuk: menj el, sétálj egy kört, csücsülj le egy dombra és tűnődjél, s ha úgy gondolod, hogy tudunk tovább együttműködni, akkor gyere vissza… Van olyan kapcsolati tőkénk, amiért megéri visszajönni és lemondani az ilyesfajta viselkedésről. Azokkal tudunk tehát együttműködni, akiknél még vállalható kockázatúak a határtartási problémák, a destruktív működések, aki vállalja, hogy betartja a közös játékszabályokat. Ezeket mérlegeljük, s csak ez után kötünk szerződést, amiben vállaljuk, hogy mellette leszünk, hogy bármikor partnerek vagyunk, hogy megbeszéljük a problémákat... Orvosi beutaló nélkül, bárki bejöhet hozzánk – nagyon fontos tehát a motiváció, az, hogy ő választja ezt az utat, ő dönt a saját sorsáról. Olyan is van persze, hogy orvos küld, vagy a családtagok hoznak valakit...

2010-01 lapszámban megtalálható