A világot érzékszerveink szűrőjén át érzékeljük. Amilyen éles a látásunk, olyan messzire látunk el, amilyen jó a hallásunk, olyan messzire hallunk, minél jobb az ízlelésünk és a szaglásunk, annál élvezetesebb egy étel, minél kifinomultabb a tapintásunk, annál kellemesebb egy érintés.

Képzeljünk el egy éttermet, ahol halk zene szól, gyertya világítja meg a lágy formákat, s egy illatos finomságoktól roskadozó asztalnál ízesebbnél ízesebb falatok várnak ránk!

Ha volt már részünk hasonló élményben, biztosan emlékszünk is rá. Ugyanis az emberi agy működésének jellegzetessége, hogy egy emlék annál jobban megmarad, minél több érzékszervet hatása alá von. A leghatékonyabb a tanulás, ha amellett, hogy a könyvbe temetkezünk, hangosan is elolvassuk az anyagot, és saját vázlatot vagy ábrákat is készítünk, mert a látásunk és a hallásunk is intenzíven részt vesz a munkában. Még jobb, ha van lehetőségünk gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat, mert ha „csináljuk” is, még erősebben emlékezetünkbe véssük. (Egyszerű példával élve: gyorsabban megtanulhatunk töltött káposztát főzni, ha amellett, hogy hangosan felolvastuk, ki is próbáljuk a receptet.)

Az érzékszervek és az emlékezetünk összejátszása nemcsak egy tananyag „beevésénél” fontos. Hasznos lehet számunkra ez az együttműködés, ha egy nehéz, frusztráló helyzetre készülünk. Egy ránk váró felelés, egy vizsga, egy fellépés vagy egy tisztázó beszélgetés jó előre kellemetlen perceket okozhat, ha nem érezzük magunkat kellően felkészültnek, rátermettnek, ha híján vagyunk az önbizalomnak, ha kétségek gyötörnek, vajon hogy sül majd el. Legszívesebben gondolni sem akarunk a ránk váró megmérettetésre, pedig éppen így tudunk a legjobban felkészülni rá! A vizualizációnak nevezett technika segítségével előre elképzeltethetjük magunkkal az eseményt, mi hogy fog történni, milyen reakciókra számíthatunk, mikor mit fogunk tenni. Ki ne érezte volna már utólag: ha visszapörgethetném az időt, most már tudnám, mit tegyek, mit mondjak, mit kérdezzek.

A vizualizáció éber állapotban tudatosan irányított képzelet. Sok sportoló számol be róla, hogy verseny előtt mindig előre elképzeli a győzelmet, hogy erősítse a sikerben való hitét, és az elképzelt kép a küzdelem nehéz perceiben is segítségére van.

A képek gyógyító erővel bírnak. Vannak rákból gyógyult emberek, akik ugyancsak beszámolnak róla, hogy rendszeresen elképzelték magukat egészségesen. Sok pszichológiai terápia használ képeket, hiszen a képek a tudattalanunkra hatva olyan erőket mozgósíthatnak bennünk, amelyek létezéséről korábban talán nem is tudtunk. Az álom is képekkel, szimbólumokkal dolgozik. A szimbólumok olyan tömörített jelek, melyek szavakkal csak körülírhatóak, hiszen önmaguknál többet jelentenek.

A nappali álmodozás is rengeteg képet használ, egy unalmas órán ülve elképzeljük magunkat, ahogyan a tengerparton fekszünk, talpunkat a sós víz nyaldossa, bőrünket kellemesen simogatja a nap, és közben hűvös frissítőt kortyolunk, s az unalom helyett máris kellemes érzések árasztanak el, amik – miután visszazökkenünk az előadás menetébe – eltartanak még egy darabig. Vannak módszerek, melyek ezt a jelenséget kihasználva arra biztatnak, hogy reggel, még az ágyban fekve képzeljük el a napunkat, mi minden öröm érhet, mi minden jó történhet velünk. Ezáltal másként indulunk neki a napnak, az örömből mint belső energiaforrásból táplálkozhatunk, míg az elképzelt jó dolgok valóban meg is történnek.

Önbeteljesítő jóslatnak nevezzük, mikor az, amit előre elképzeltünk, meg is történik. Ahogyan bebeszélhetünk magunknak egy sikertelen vizsgát („úgysem fogom tudni”, „nekem semmi sem sikerül”) ugyanúgy biztathatnánk is magunkat („akkor is sikerülni fog”, „azért is megcsinálom, azért is megmutatom”). Nehéz szituációk előtt képzeljük el a lehető legjobb eshetőséget, vizsgánál egy szerencsés tételhúzást, egy kedves, segítőkész vizsgáztatót, egy fellépésnél magabiztosságot, tapsoló közönséget, kínos beszélgetés előtt a másik megértését, szeretetét, egy mosolyt, és mindenképpen a saját nyugalmunkat. Orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogy azok a betegek, akik meg akarnak gyógyulni, sokkal nagyobb százalékban lesznek újra egészségesek, mint akik feladják.

A képek mellett kitalálhatunk magunknak olyan saját pozitív mondatokat is, melyek segítségével erősíthetjük magunkban az önmagunkról való pozitív gondolkodást, vagy kereshetünk olyan versrészleteket, melyek pozitív energiával tölthetnek fel minket, mint például Dsida Jenő egyik versének részlete:  „Vigyázok magamra. Táplálkozom, sétálok nagyokat, alszom, figyelem izmaimat. Egészséges és tiszta vagyok. Vidám, fénylő és bizakodó."

A pályamunka szerzője a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Pszichológia szakának  V. évfolyamos hallgatója