Manapság életünk minden területét behálózza az internet. Míg néhány évvel ezelőtt csodabogárnak számított, aki e-mailben vagy elektronikusan kívánta intézni ügyeit, napjainkban az számít különcségnek, ha hagyományos, postai úton kommunikálunk egymással. Ha megkérdezünk valakit, hogy tulajdonképpen mire is jó az internet, nagy valószínűséggel nem kapunk teljes értékű választ. A megkérdezett személy felsorolhat lehetőségeket, funkcionalitásokat, de az igazsághoz talán az áll közelebb, hogy az internet szinte bármire és mindenre alkalmazható.

A mindenbe pedig beletartozik az ismerkedés is. Mindannyian átéltük már azt a szorongató kételyt, mely eláraszt bennünket, ha szívünk választottját meg kívánjuk szólítani az első vagy sokadik alkalommal. Hála az internetnek, ezzel az érzéssel – ilyen mértékben – többé nem kell találkoznunk! Felmerül azonban a kérdés, hogy ezzel többet nyerünk-e, mint amennyit vesztünk?

Az első, internettel kapcsolatos kutatási eredmények sok esetben joggal, de talán több esetben jogtalanul „démonizálták” az ismerkedés ezen médiumát. Voltak, akik azt igyekeztek kiemelni, hogy az internet olyan közeg, mely rendkívül személytelen, így könnyen elhidegülnek egymástól a társalgó emberek. Ennek ellentmond az a hétköznapi tény, hogy szerelmek százai szövődnek és bomlanak szét az hálón nap mint nap. Más kutatók szerint az internet teret ad a végletesen extrém megnyilvánulásoknak, különösen az agressziónak. Ám ha ez így lenne, akkor valószínűleg igen kevesen használnák az internetet olyan intim tevékenységekre, mint például annak megvitatása, hogy aktuális párkapcsolatukban milyen komoly problémák vannak.

Szerencsére a későbbi empirikus kutatások rávilágítottak arra, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű, hiszen a negatív érzelmeken, indulatokon kívül bármilyen előjelű emóció megjelenhet internetes tevékenységünk során. Másrészről pedig az is kiderült, hogy a hálón történő interakcióink semmivel sem fejthetőek meg könnyebben, mint a hálón kívül zajlók. Ez a megállapítás pedig visszavezet minket egy már-már közhelyszerű megállapításhoz, miszerint az internet a valós életünk leképeződése. A különbség csupán annyi, hogy az internethasználat eszköztára más szabályszerűségeket követ, mint amiket a való életben tapasztalhatunk…

Az eszköztár sajátosságainak hatásai

Míg egy szemtől szembeni beszélgetésben megszámlálhatatlan verbális, non-verbális, pszichológiai, kémiai stb. információcsere zajlik, addig erre a hálón nincs lehetőségünk. Kénytelenek vagyunk beérni néhány karakterrel, fotókkal, esetleg videókkal. Az információk főleg vizuális úton jutnak el hozzánk és az esetek túlnyomó többségében szövegeket olvasunk. Ha Ön már használt chat-szolgáltatást, akkor pontosan tudja, hogy néhány száz fő felett milyen káosz tud eluralkodni a „közös csatornában”, ahova beírja mindenki azt, amit aktuálisan jónak lát. Ezek az üzenetek jó esetben megfontoltak, átgondoltak, körültekintően megszerkesztettek, hogy a lehető legjobb hatást érjék el az olvasókban. Egy ilyen közös csatornában gyakorta csak egy esélyünk van, hogy kitűnjünk. Éppen ezért nyomós okunk van arra, hogy üzenetünket olyanra formáljuk, mely felkeltheti a többiek érdeklődését, hiszen ellenkező esetben üzeneteink már csak „zajnak” minősülnek mások interakciói szempontjából.

Talán ez az egyik oka annak, hogy miért nem ismerkednek az emberek egy chatszolgáltatás közös csatornájában. Az internetes társalgások jelentős része azonban nem ilyen közös csatornákon keresztül történik, hanem általában kétszemélyes interakciókban. A chaten ezek a privát beszélgetések, melyekben mindig csak két személy vehet részt. Az ilyen helyzetekben üzenetenként akár egy egész perc is rendelkezésünkre állhat, hogy gondosan megformált szöveges üzeneteinket eljuttassuk a másik fél számára, illetve kielemezzük az érkező választ, válaszokat. Tegyük fel, hogy a célunk meghódítani a másik fél szívét. Ebben az esetben csupa olyan jelzést kívánunk adni, ami növeli az esélyét annak, hogy ez a bizonyos személy észleli érdeklődésünket, kellően érdekesnek tart minket, figyelmet szentel nekünk stb. Természetesen a beszélgetésben a „háló másik végén” levő személynek is vannak céljai, melyeket üzenetei tükröznek. Ráadásul mindketten számolnak a másik fél esetleges manipulatív szándékával. Hiszen a siker érdekében letagadhatunk néhány évet, néhány kilót, hozzáadhatunk méreteinkhez néhány centimétert, vagy akár el is vehetünk. A valóság ott és akkor másodlagos, hiszen a torzítás nem jár azonnali negatív következményekkel. A várható jutalom viszont olyan vonzó, hogy bevállaljuk a kis füllentéseket.

Az így kialakuló beszélgetést legjobban talán a félrevezetés táncának lehetne nevezni. Ebben a táncban mindkét fél céljának megfelelő módon kívánja lépéseivel terelni az amúgy feszítő és kínos tényeket, a másik fél pedig igyekszik ezeket sikeresen szűrni, leleplezni. Ám erre meglehetősen kevés esélye van, hiszen a kutatások azt bizonyítják, hogy még az úgynevezett „tapasztalt hazugságészlelők” sem teljesítenek sokkal jobban az 50-60 százalékos találati aránynál. A chates ismerkedés mottója a „szeress azért, aki vagyok” helyett a „szeress azért, akinek mondom magam” lehetne. Aki felelőtlenül járja a táncot, elkerülhetetlenül egy olyan „hazugságspirálba” keveredik, mely végül kreált identitása összeomlásához vezet. Az összeomlást előidézheti a lelepleződés vagy a lelkiismeret furdalás oly’ mértéke, mely a füllentések bevallásához vezet.

Miben bízhatunk?

A rövid és egyszerű válasz: senkiben és semmiben. A kép szerencsére jóval árnyaltabb. Egyrészt minél többet használjuk a hálót, annál ügyesebbek leszünk a nyilvánvaló füllentések leleplezésében. Másrészt pedig a fent említett füllentések általában olyan részinformációkat érintenek, melyek megváltoztatása a legtöbb esetben nem okoz nagy kárt a kapcsolatban. Harmadrészt az elővigyázatosságon túl fontos kiemelni, hogy az internetes interakciók személyes találkozások nélkül csak a legnaivabbakban tehetnek lélektani károkat. Szerencsére az átverés valószínűsége fokozatosan csökken az ismeretség időtartamának növekedésével. Az esetleges kis füllentések spirálja egyre nehezebbé teszi a kreált identitás fenntartását, így minél régebb óta csevegünk valakivel, annál nagyobb a füllentések leleplezésének esélye. Az internetes adatlapok is szolgálhatnak bizonyítékként. Ha szkeptikusak vagyunk csevegőpartnerünk identitásában, számos esetben elhessegethetjük kételyeinket, ha megtekintjük partnerünk adatlapját.

„Az vagyok, akinek mutatom magam”

Bizonyára kevés olyan internethasználó létezik, aki még nem tekintette meg egy másik személy adatlapját. Ezen a felületen megjeleníthetjük mások számára bemutatkozó szövegünket, fotóinkat, videóinkat. Az ilyen adatlapok legfőbb előnye, hogy egyenlő lehetőséget adnak minden ember számára a megjelenésre. Bár az adatlapokon is füllenthetünk magunkról, egy hiteles adatlap elkészítéséhez érdemes mellékelnünk egy képet önmagunkról, és egy olyan bemutatkozó szöveget, mely egyszerre kirívó és hihető.

Ez utóbbi különösen nehéz, hiszen a tapasztalt netezők eleve fenntartásokkal olvassák mások bemutatkozásait. Ezen a fronton is hasonló folyamatokat figyelhetünk meg, mint a chat esetében. A készítő célja, hogy felhívja mások figyelmét önmagára. Ennek érdekében olyan adatokat ad meg magáról, melyről feltételezi, hogy mások számára érdekesek, figyelemfelkeltőek. Írott szövegben közölt információin kívül közzétesz magáról olyan képeket, melyeket kellő gondossággal komponált meg, hogy az a lehető legjobban idomuljon az adatlap készítésének céljához, illetve saját személyiségéhez. A fogadó ezzel szemben fenntartások garmadájával figyeli az adatlapot, és számos „pszichológiai tesztet” futtat le saját magában arról, hogy mennyire hiteles az ott található információ. A chaten tapasztalt tánchoz képest itt annyi a különbség, hogy a tánc két lépés után véget ér.

Ha elfogadjuk, hogy az a jó adatlap, ami sok ember érdeklődését felkelti, akkor be kell látnunk, hogy jó adatlapot általában az tud készíteni, aki eleve olyan személy, hogy képes felkelteni mások érdeklődését. Természetesen élhetünk olyan praktikákkal, melyek elősegítik a nézettségi mutatók emelkedését. Ehhez szükségünk van némi kreativitásra. Az adatlap formai jegyei legalább olyan fontosak, mint annak tartalma. Egy hanyagul megszerkesztett oldalon senki sem tölt el szívesen sok időt.

Másik remek módszer adatlapunk nézettségének növelésére, ha extra-szolgáltatásokkal kecsegtetjük a látogatókat. Mivel mindenki egyenlő esélyekkel indul a kibertérben, ezért létfontosságú, hogy megtanuljuk sikeresen bemutatni magunkat. Csúf példával élve, ha a saját adatlapunkat egy piaci terméknek tekintjük, akkor megfelelő marketingpolitikával nagyobb sikereket érhetünk el. Adatlapunkat telezsúfolhatjuk hírekkel, linkgyűjteményekkel, kedvenc előadónk nehezen hozzáférhető dalaival stb. A folyamat végén pedig olyan virtuális tereket hozhatunk létre, melyek a lehető legjobban tükrözik személyiségünket és folyamatosan, dinamikusan bővíthetőek. 

Szép új (hazug) világ?

Zárógondolatként fontos kiemelni, hogy a megtévesztések nem feltétlenül tudatosak. Mivel az interneten csak ahhoz az információhoz férhetünk hozzá, amit beszélgetőpartnerünk önmagáról elérhetővé tesz, ezért óhatatlan, hogy önmagunk is hozzárendelünk, elveszünk, alakítunk a partnerünkről felállított képen. A legtöbb esetben pontosan ilyen attribúciós hibák vezetnek a "melléfogáshoz".

Addig azonban, míg az internet az ismerkedésben csak katalizátor vagy komplementer funkciót tölt be, nincs mitől tartanunk. Attribúciós hibáink és az esetleges megtévesztések szemtől szembeni helyzetben, kellő józansággal néhány perc alatt kiderülnek…

A pályamunka szerzője a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának 3. évfolyamos hallgatója