21 éves lány vagyok. Egy éve élek párkapcsolatban a párommal, akit 6 éve ismerek. Távkapcsolatban vagyunk, hamarosan összeköltözünk. Nagyon szeretem őt, már-már beteges módon szeretem, legalábbis szerinte. Mégis mostanában sokszor elbizonytalanodom. Úgy érzem, ő nem szeret eléggé, és ettől az elmúlt pár hónapban eléggé szenvedek. A kapcsolatunk elején mindig jött és ölelgetett, szeretgetett. Most már nem csinálja. Azt mondta, hogy az akkor volt, azóta már eltelt egy év. Az előző kapcsolata rosszul sikerült, a volt szerelme elhagyta. És közölte velem,
hogy ő soha többet nem fog senkihez sem úgy kötődni, mint ahhoz a lányhoz. Ez nekem rettenetesen rosszul esett. Azóta nincs olyan nap, hogy ne sírnék valami miatt, és nem tudom abbahagyni, ha együtt vagyunk, állandóan sírhatnékom van. Mindig olyan gondolataim vannak, hogy el fog hagyni. Rettegek ettől. Nagyon sokszor mondtam neki, hogy félek ettől. Ő azt
mondja, szeret, de nekem egyszerűen nem elég. Még több szeretetre lenne szükségem tőle. Ő elmondása alapján annyit ad, amennyit tud. Ha veszekszünk, a végén mindig én kérek bocsánatot, akkor is, ha nem én voltam a hibás.
Emellett szinte semmi önbizalmam sincs. Nagyon csúnyának látom magam, semmi jót nem látok magamban. Van rajtam felesleg, amiért ez felelős, de nem tudok megszabadulni tőle.
Miért van ez? Mit tegyek, hogy meg tudjak szabadulni ezektől a rossz érzésektől?
Köszönöm a választ.

Kedves Kérdező!

Felütésként azt mondanám, hogy nem is elsősorban az Ön szeretete, hanem maga a kapcsolat beteges. Úgy gondolom, nagyon sokan éltünk már át csalódást, veszteséget. Ugyanakkor jóval kevesebben vagyunk, akik ezek hatására úgy döntöttek, hogy ők bizony még egyszer nem teszik ki magukat ennek a veszélynek. Persze, az ember életében számos olyan dolog adódik, ami miatt fél, aggódik – ugyanakkor szintén kevesen élünk úgy, hogy megpróbáljuk ezeket a dolgokat messziről elkerülni. Ha mégis így teszünk, azt fóbiának nevezzük, ami szintén beteges.

Mit tesz az Ön párja? Híreszteli, hogy ő bizony még egyszer nem lesz szerelmes, miközben belelép egy újabb kapcsolatba. Az egy dolog, hogy ezzel gyakorlatilag szembeköpi saját magát, de ugyanakkor létrehoz egy rendkívül megalázó helyzetet. Ha ló nincs, jó a szamár is? Ez nem így működik. Ha ebből a szempontból nézzük a kapcsolatukat, érthető, miből fakad az a félelme, hogy a párja nem szereti, esetleg elhagyja Önt. Ahogy az is, miből ered az önbizalomhiánya.

Csakhogy nem vagyok bíró, hogy valakit bűnösnek, mást ártatlannak kiáltsak ki. A helyzet ugyanis az, hogy Ön alkalmazkodik a kialakult helyzethez. Elfogadja a párja álláspontját, s kiszolgáltatja magát neki. Önnek ez örömet okoz? Kétlem.
Felesleg? Felelősség?  A „feleslegért” csak akkor válok felelőssé, hogy én úgy döntök. Senki sem adja rám, senki sem terhel vele – csak ha én akarom. Sőt, továbbmegyek: a felesleget cipelni valójában nem felelősség. Felelősségteljessé éppen akkor válok, ha felismerem a felesleget, annak súlyát, és úgy döntök, hogy leteszem. Ehhez persze bátorság kell – viszont cserébe óriási szabadságot kapok, illetve adok önmagamnak.

Üdvözlettel:
Herceg Attila