Hirdetés

Szexuális érdeklődés óvodáskorban

Az egyik korábbi levelet olvasva, vettem a bátorságot, hogy írjak. A kisfiam, aki 6 éves elmúlt, nagyon okos kisfiú, szépen fejlődik, értelmes és többen mondják, hogy extrán értelmes. Sokat foglalkozunk vele, de néha vannak napok, amikor nagyszülőknél vannak (van egy 4 éves öccse), és van olyan is, hogy az apukájával van. Mi tavaly váltunk el, és próbáltam úgy alakítani, hogy ők a testvérével ebből ne sokat érzékeljenek. Az óvodában most szóltak, hogy már többször látták,
hogy a wc-ben az egyik kisfiúhoz dörgöli hátulról a kukiját erekció közben. Engem ez most teljesen sokkolt, és nem tudom, mitévő legyek. Ilyet természetesen otthon nem láthat. Én nagyon figyelek rá, hogy csak meséket nézzenek, és filmeket sem engedem, hogy lássanak. Azonban apukájukkal szoktak videoklipeket nézni, amit én nagyon ellenzek. Elképzelhető, hogy ezekből lát ilyesmit, vagy mit tegyek, hogy ezt még csírájában megszüntessem?


Kedves Anyuka!

Mielőtt a konkrét helyzetről írnék, pár gondolatot fontosnak tartok megosztani Önnel. Amikor a szülők elválnak, elkerülhetetlen, hogy a gyerekek ne váljanak részeseivé a folyamatnak. A rájuk nehezedő terheket szülőként kötelességünk minimalizálni, de az nem valósítható meg, hogy ne érzékeljenek sok mindent. Hiszen az életük hátterét jelentő biztonság inog meg, számukra létkérdést jelentő szülői jelenlét változik. Amit tenni lehet, az a biztonságos légkör fenntartása, és a családban bekövetkező változásról - korosztálynak megfelelő – beszélgetés.

A fenti történésektől függetlenül szokott az óvodás korosztályban a szexualitás iránt fokozott érdeklődés kialakulni, mely a normál szexuális fejlődés velejárója. Ez kisiskolás korra lecseng, majd a kamaszkorban éled újra. Így érdemes nem „csírájában megszüntetni”, hanem úgy beszélni vele a helyzetről, mint természetes dologról, aminek bizonyos részeit nem szoktunk nyilvánosan megélni, vagy esetleg a másikat zavarhatja. El lehet neki mondani, hogy ezek a típusú izgalmak jó érzést adnak, de ennek nincs az óvodában helye, és a másik beleegyezése nélkül nem szabad közeledni, hiszen azt ő sem szereti. A felvilágosítás első lépései ezek, hiszen a korai szexualitás részeként jelennek meg ezek a viselkedések.

Annak pedig érdemes utánajárni, hogy látott-e korához nem illő dolgokat, és ha igen, megbeszélni vele, hogy mit látott, és korának megfelelően emészthetővé tenni számára.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés