Üdvözlöm! Péter vagyok 18 éves. Azért írok Önnek, mert már régóta beszélni szeretnék egy szakemberrel.

Itthoni gondokról szeretnék írni. Hárman vagyunk testvérek, és én vagyok a középső. Úgy érzem, hogy én itthon nem kapok elég szeretetet a szüleimtől. A másik két testvéremről mindenkinek áradoznak, hogy milyen ügyes, okos gyerekek, engem meg csak szidnak mindenkinek, hogy lusta vagyok és egyebek. Az én sikereim sohasem fontosak, mindig csak egy "na az jó"-val le van rendezve, pedig kiváló sporteredményekkel rendelkezem.. Soha nem mondták még nekem, hogy büszkék rám. Az én érdekeimet, kívánságaimat sohasem nézik. Az iskolában mindig jó kedvem van, de ha hazaérek, akkor egyből rossz hangulatba kerülök. Kezdem már nagyon feleslegesnek érezni magamat itthon. Sokszor érzem azt, hogy én csak egy teher vagyok számukra. Nagyon el vagyok keseredve.

Kedves Péter!

Előfordul, hogy a szülők szeretnék másnak látni a gyermeküket, mert a fantáziájukban másnak képzelték el. Nem tudják elfogadni olyannak, amilyen. Mintha az Ön sporteredményei értéktelenebbek lennének a testvérei teljesítményeinél. Lehet, hogy ők a tanulásban jeleskednek, és ez a szülei értékrendjében előrébb való.

Azt gondolom, Péter, hogy legyen büszke a teljesítményére! A korából arra következtetek, hogy lassan befejezi a középiskolát. Ha ennyire nem érzi magát jól otthon, akkor gondolkodjon abban, hogyan tud a saját lábára állni! Nézzen előre, és mindig a mában tegye meg magáért azt, amire képes! Ne azért, hogy ők megváltozzanak, hanem saját magáért. Tudom, hogy nagyon rossz érzés, ha nem értékelik az embert, de ahelyett, hogy a sebeit nyalogatja, induljon el a saját útján, vállaljon felelősséget saját magáért, ne kívülről várja az igazolást. És lehet, hogy ha ez a változás végbemegy Önben, akkor a szülei is másképpen fognak majd Önre nézni.

Ha úgy érzi, szüksége van valakire, aki megsegíti ezt a változást, akkor beszélgessen erről egy pszichológussal!

Üdvözlettel: Majoros Andrea