Ez nem tévesztendő össze a nem viszonzott, plátói szerelemmel. Az nagyon ritka, hogy mindkét fél hasonlóan érez, ilyen esetben „komolyabb” testi kapcsolat nélküli „fehér szerelem” alakulhat ki. Ma egyre inkább elfogadott az is, hogy léteznek aszexuális emberek, akikből valamilyen oknál fogva teljesen hiányzik a testi, a szexuális vágy. Az érintettek ma azért küzdenek, hogy ne tartsák őket szexuális zavarban szenvedőnek, hanem fogadják el őket normális variánsként – mindez hasonlít a homoszexuálisok néhány évtizeddel korábban indult emancipációs harcára.  A szerelem, sőt, akár a szeretet szexuális gátlásokat is okozhat. Ez nem új jelenség, például a hagyományos magyar paraszti kultúra kutatása során a férfiak azt mondták, azért jártak a falu „macájához”, mert azzal olyanokat is meg lehetett tenni, amit az ember a feleségével, akit tisztel, nem tesz meg. Nem kell itt extremitásokra, bizarr magatartásokra gondolni, ebbe a körbe tartoztak már a misszionárius póztól eltérő pozíciók is. Hasonló jelenségekkel ma is gyakran találkozunk, különösen a férfiaknál. Ezek a férfiak egyfajta „tiszteletből” „visszafogják” magukat a szerelmükkel, sok mindent nem tesznek meg vele, amit egyébként kedvelnek. Nem beszélnek „csúnyán”, kerülik a „durvább” megnyilvánulásokat, ilyen-olyan okokból megalázónak tartott magatartásokat, pl. az orális, anális szexet, bizonyos közösülési pózokat, stb. Persze sokszor kiderül, hogy a női partner kifejezetten kedveli ezeket, vágyik rájuk, de ilyen irányú vágyait nem – vagy nem elég nyilvánvalóan – fejezi ki. Nem ritka az sem, hogy a nők nyíltan elmondják a kívánságaikat, ám a férfi mégsem tudja leküzdeni a gátlásait. A férfiak egy része minden olyan nővel szemben így viselkedik, akivel mélyebb, intimebb kapcsolatba kerül, sokan csak a közös gyermek megszületése után. Az ő esetükben mintegy összekeveredik az anya és a nő, már nem képesek „megalázni” gyermekük anyját – holott az nagyon vágyna erre. (Megjegyzendő, hogy ez a jelenség az „apás szülés” mellékhatása is lehet.) Gyakran látjuk azt is, hogy ezek a férfiak éppen azért tartanak szeretőt, netán azért veszik igénybe szexmunkások szolgáltatásait, mert csak az ilyen, mélyebb érzelmektől mentes kapcsolatokban képesek „elengedni” magukat. Hasonló jelenségeket ritkábban nőknél is tapasztalunk, ők azonban nem a szerelem „lealacsonyítása” miatt aggódnak. Többnyire arról van szó, hogy tudatosan-tudattalanul attól félnek, önmagukat „alacsonyítják le”. Természetesen mindezek mögött kulturális hatások is állnak. Ezek részletezésébe nem mehetünk bele, csak azt említjük meg, hogy a hagyományos keresztény szemlélet nem igazán megengedő számos, ma széles körben gyakorolt szexuális magatartásformával szemben sem. A nők esetében kérdéses a szexuális vágyak, a szexuális élvezet megélésének elfogadása is.Sok ember fejében él az a mítosz, hogy a szexualitás „ösztönös”, a magatartásnak „természetesnek, „ösztönösnek kell lennie, amely „ösztönök” a szerelem hatására önműködően „beindulnak.” Ezért nemritkán téves következtetésekre jutnak. Vagy azt gondolják, hogy ha nem igazán jó nekem a szex, akkor nem is vagyok „igazán” szerelmes, vagy ezt a partnerre vetítik ki: ha nem jó a szex, akkor a partnerem nem szeret eléggé – gondolják. A szex ezzel szemben – különösen a nőknél, illetve a kissé összetettebb magatartásformák esetén – döntően tanult viselkedés. A szerelem önmagában legfeljebb a tanulás iránti vágyat alapozza meg, de a szexuális viselkedéseket irányító ösztönök híján nem vezet új, izgalmasabb, kielégítőbb magatartásformák megtanulásához. Továbbmenve – különösen a férfiaknál – a szerelem, sőt, az olyan kapcsolat, amelynek az alkalmi kapcsolatoknál komolyabb „tétje” van, a meglévő „teljesítményt” is ronthatja. A teljesítményszorongás, a megfelelési kényszer bizonyos szexuális zavarokat ronthat, sőt, okozhat is. Ennek klasszikus példája az ún. nászéjszakai impotencia, vagyis amikor a férfi annyira teljesíteni akar, hogy „túlizgulja”a helyzetet. Márpedig a szorongás, a tudatos koncentráció a merevedés egyik legnagyobb ellensége. A nőknél ugyanezek a mechanizmusok nedvesedési problémákhoz vezethetnek, amit a partner könnyen félreérthet, azt gondolja, hogy a nő nem kívánja őt. A partnerre való fokozott odafigyelés, a „túlzott” önzetlenség miatt pedig kielégülési problémák léphetnek föl.

A szexuális reakció-ciklus

A kifejezés azoknak a különféle (pszicho)fiziológiai, pszichológiai, érzelmi változásoknak az összefoglaló elnevezése, amelyek a szexuális izgalom, a különféle szexuális aktivitások hatására kialakulnak az emberben. A „ciklus” e változások időbeli lefutására utal, vagyis arra, hogy valamilyen jellemző mintázatot alkotnak, összefüggenek egymással. Ezek nem elméleti alternatívák, hanem az emberi szexualitás sokszínűségét leíró modellek – van, akire az egyik,  másra egy másik modell jellemző.
Az egyik fő csoportot az úgynevezett lineáris modellek alkotják, amelyek közös jellemzője – némi egyszerűsítéssel –, hogy a szexuális reakció-ciklus elindul a nyugalmi állapotból, optimális esetben különféle fázisokon át eljut (egy vagy több) orgazmusig, majd visszatér a nyugalmi állapotba. Ezek a modellek megfelelően írják le a férfiak többségének reakcióit, valamint az olyan nők reakcióciklusát, akiknek semmiféle szexuális problémája nincsen. Az alábbiakban a két legismertebb lineáris modellt ismertetjük vázlatosan.
A Masters-Johnson modellA modell – és a következő sematikus ábra – talán a legismertebb a művelt laikusok körében is. 

Az ide sorolható személy az úgynevezett refrakter periódusban nem reagál az egyébként számára izgató ingerekre, sőt, azok akár kellemetlenek is lehetnek számára. Korábban ezt a fázist csak a férfiakra tartották jellemzőnek, ma azonban már tudjuk, hogy a nők egy részénél is előfordul. Ha a partner ebben a periódusban is folytatja az ingerlést – tekintet nélkül arra, hogy az a másiknak kellemetlen –, az nemcsak aktuálisan negatív élmény, hanem távolabbi hatásai is lehetnek: csökkenti a motivációt a következő együttlétek iránt. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha a nő nem elégül ki az aktus során, és nem fogadja el az alternatív kielégítési módokat, ragaszkodik ahhoz, hogy a férfi az aktusban elégítse ki. Ez annál is nehezebb, mert a refrakter periódus általában – de főleg fiatalabb korban nem mindig – együtt jár a merevedés csökkenésével.Masters és Johnson laboratóriumi kísérletek során írta le a ciklus jellemzőit, természetesen ilyen körülmények között bizonyos interperszonális, kapcsolati dimenziók kevésbé érvényesültek. Ma szokás appetitív fázisról, a vágy, az érdeklődés megjelenéséről beszélni. Ez „spontán vágy” formájában, fantáziák hatására, stb. megelőzheti az izgalmat – ilyenkor a személyben késztetés alakul ki, hogy alkalmat keressen vágya kielégítésére, amennyiben ez lehetséges. Az is gyakori, hogy valamilyen szexuálisan felhívó inger vagy helyzet hatására születik meg benne a vágy. Természetesen nagyon fontos, hogy helyesen értékelje felhívónak a helyzetet. Az sem ritka, hogy valamilyen szintű szexuális izgalmat követően keletkezik a vágy, az érdeklődés, tovább fokozva az izgalmat. Azonban sok esetben hiába alakult ki az izgalom, a szenvedély lángja valami okból alábbhagy, megszűnik. Természetesen a partnerek reakciói is oda-vissza hatnak egymásra. 

A Kaplan-modell

A fentieket felismerve Helen Singer Kaplan megalkotta a róla elnevezett – de trifázisos modellként is ismert – modellt, amelyben a szexuális vágyat az izgalom, majd a feloldódás fázisa követi. Kaplan felhívta a figyelmet arra is, hogy a vágy nem mindig van jelen a szexben, például amikor valaki a partner kedvéért vesz részt a„játékban”. Minden ellenkező híresztelés ellenére erre a férfiak is képesek. Nemritkán az is előfordul, hogy valaki tévesen értékeli a helyzetet, s partnerén a szexuális izgalom testi, fiziológiai jeleit észlelve arra következtet, hogy a másik vágyott a szexre.
A lineáris modellekben a szexuális vágy, mint előfeltétel fontos kérdéseket vet fel. A szakirodalomban is találkozunk a „spontán vágy” kifejezéssel, de erősen megkérdőjelezhető, hogy ez a valóságban létezik-e? A környezet folyamatosan bombáz minket különféle szexuális ingerekkel. Lépten-nyomon szexuálisan izgató dolgokat látunk, szexuális tartalmú verbális közlések jutnak el hozzánk másoktól, különféle médiumokból, szexuálisan izgató illatanyagok, ún. feromonok keringenek körülöttünk a levegőben, stb. Ilyen körülmények között nehéz „spontaneitásról” beszélni. De legyen a tudomány gondja, hogy ki tudja-e mutatni, mikor spontán a vágy, és mikor „felkeltett”… Fontosabb, hogy a szexuális vágy sokak számára a szexuális izgalom előfeltétele. Ezért gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek várják, mikor támad „spontán” szexuális vágyuk. Nem „dolgoznak” azon, hogy felkeltsék a vágyat önmagukban és partnerükben, elfelejtkeznek arról a közhelyről, hogy a szex nem az ágyban kezdődik. Sokan, ha nem érzik magukban a szexuális vágy (kellő) szintjét, elutasítják a partner mindenféle közeledését. Most nincs kedvem, majd szólok, ha lesz… Az ismételt elutasítás persze visszahat a partnerre, előbb-utóbb felhagy a próbálkozással, elmaradnak a vágy felkeltésére irányuló gesztusok. A partner is elkezd várni. Várja, mikor lesz a másiknak „spontán” vágya, várja, hogy „majd szól”. Sok pár heteket, hónapokat, akár éveket vár a „spontán” vágyra, figyelmen kívül hagyva, hogy a dinamika inkább fordított – minél ritkábbak a szexuális megerősítések, annál kevésbé jön „spontán” a vágy. Annál inkább szaporodnak, erősödnek a gátlások. 
Bizonyos értelemben a lineáris modellek ellentéteinek mondhatók az úgynevezett cirkuláris modellek. Jellemzőjük, hogy a ciklus több pontból is elindulhat, különféle „állomásai” nem lineárisan, egymás után következnek, hanem oda-vissza hatnak egymásra. 

A Basson-modell

 Ez a legismertebb modell – a nők egyharmadát (a férfiaknak viszont alig 10 százalékát) jellemzi. A vágy e típusnál nem „spontán”, hanem reaktív: inkább elfogadó, motivációs jellegű. Azt is mondhatjuk, hogy ebben a modellben a szexuális vágy kialakulása kapcsolatfüggő, a személy nem azért vonódik be a szexuális aktivitásba, mert a „spontán” fellépett szexuális vágyát akarja kielégíteni, hanem azért, mert testi-lelki-érzelmi intimitásra vágyik. Előbb jelenik meg bizonyos szintű szexuális izgalom és csak ezt követi a kifejezett szexuális vágy. 

A másik fél számára ebből az következik, hogy nem ronthat ajtóstul a házba. Olyan helyzetet kell teremtenie, amelyben partnere megéli az intimitást, fel tud oldódni benne – nem szabad azt éreznie, hogy „csak azt” akarják tőle, mert ez inkább visszaveti a szexuális érdeklődését. Az ilyen nő nem vágyik arra, hogy az ajtón belépve az előszoba szőnyegen leteperjék, letépjék róla a fehérneműt – és az ilyen férfi nem attól izgul fel, ha házi sztriptízt adnak elő neki. Különösen a nőnek kell tudnia a Basson-modell létezéséről, mert ha partnere viselkedését ez a modell írja le legjobban, akkor tudomásul kell vennie: nem várhatja tőle, hogy rávesse magát, mint a pampák megvadult bikája. Az ilyen férfiak szexuális reakciói kissé femininek, hosszabb, finomabb „bemelegítésre” van szükségük. Hasonlóan a nőkhöz, nem kellően „beindult” állapotban inkább lehűti őket, ha partnerük „túl hevesen” veti bele magát az eseményekbe. A nők, ha ilyen férfival találkoznak, „lekvárnak”, „halvérűnek” tartják őt – vagy saját magukat nem elég vonzónak, kívánatosnak. Az e típusba tartozó nők viszont nagyon elégedettek lehetnek egy ilyen férfival, hiszen kevésbé kell „visszafogniuk”, kevésbé kell „rávenni” a gyengédségre, az intimitásra, mert ez a férfi lényéből fakad. Ezzel együtt ezek a nők sincsenek mindig tisztában a helyzettel – jó esetben úgy értékelik, hogy partnerük megértő, gyengéd, figyelmes, rosszabb esetben a korábban említettekhez hasonló aggályaik támadhatnak.Az is fontos, hogy a nő saját magán is felismerje, ha ebbe a típusba tartozik. Bár nőknél ez gyakori, tehát tapasztalt partner már nagy eséllyel találkozott hasonlóval, de egyébként is jól beleillik a női szexualitásról alkotott képbe. Időnként mégis előfordul, hogy a nő aggódik, hogy nem elég „tüzes”, felmerül benne a gyanú, hogy talán nem tudatosult gátlásai vannak, stb. Máskor a férfi hiányolja a „forróvérűséget”.Minden éremnek két oldala van. Igaz, hogy az ebbe a típusba tartozók több figyelmet, gyengédséget igényelnek, ugyanakkor, ha ezt megkapják, „beindul” a kör. Kellően intim légkörben „spontán vágy” hiányában is elfogadják partnerük közeledését, a finom szexuális stimulációt. Esetükben tehát kisebb az esélye a „ma nincs kedvem – fáradt vagyok – fáj a fejem” típusú elutasításnak, az intim szexuális közeledést elfogadva megnyílhatnak, vágyuk feltámadhat. Az ilyen nő (vagy férfi) tehát nem „halvérű”, csak kicsit több időt, kissé másfajta közeledést igényel a „fellángoláshoz”. Számára fontosabb az érzelmi elégedettség, az intimitási igény kielégülése, mint a más típusokba tartozóknak. Ha ezt megkapja, később egyre könnyebben vonható be (fizikailag is) intim helyzetekbe. Kifejezett vágy hiányában is egyre könnyebben elfogadja a szexuális ingereket, hiszen mind több tapasztalatot szerez arról, hogy az események vége „minimum” érzelmi kielégülés lesz. Ugyanakkor a fizikai kielégülés esetleges elmaradása sokkal kevésbé frusztráló számára, kevésbé tartja vissza a következő együttléttől – különösen akkor, ha partnere nem „követeli rajta” az orgazmust. Aki annak elmaradása esetén „leértékeli” az aktust, negatív érzéseket közvetít, lerombolja a partnere számára oly fontos intimitást. 
*
Amint láthattuk, nem vagyunk egyformák a szex, a szerelem terén sem. A választóvonal azonban a lényeget tekintve nem férfiak és nők között húzódik. Szexuális attitűdünket a szerelmes együttlétek hatására kialakuló különféle (pszicho)fiziológiai, érzelmi változások, egyéni érzékenységünk s korábbi (jó vagy rossz) tapasztalataink egyaránt befolyásolják– akár férfiak vagyunk, akár nők.