Jelenlegi hely

Felismersz?

A normál arcfelismerés folyamatai
Az orr és a száj T-alakú elrendeződése az, amitől az arc arccá válik

Az arc az egyik legfontosabb szociális információforrás. Vitathatatlan szerepe van a párválasztásban, a kommunikációban, vagy a sikeres üzletek megkötésében. 

Az arc alapján történő azonosítás és az arcon tükröződő érzelmek felismerése pillanatok alatt végbemegy. Ha ilyen gyors és hatékony ez a képességünk, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis oly sokan panaszkodnak rossz arcmemóriájuk miatt?

Az arcfelismerés sikeressége nem csak az arcmemória hatékonyságán múlik. Ahhoz, hogy valakit felismerjünk, agyunkban rengeteg részfolyamatnak kiválóan kell működnie a másodperc tört része alatt. A folyamat végén, a felismerés pillanatában agyunk „megüzeni”, hogy kit látunk, mikor találkoztunk vele legutóbb, kellemes volt-e a találkozás, stb. Agyunk mindezt automatikusan végzi, így nincs szükségünk hozzá tudatos erőfeszítésre. Nap nap után felismerjük munkatársainkat, vagy este hazatérve családtagjainkat, akiket reggel láttunk utoljára. Ha hosszabb idő után találkozunk valakivel, a felismerő-rendszerünknek valamivel nagyobb kihívással kell megküzdenie, de azért többnyire ilyenkor is jól működik. Vannak, akiknek viszont ilyen esetekben már problémájuk adódik a felismeréssel. Tehát épp úgy, mint a legtöbb készségünk és tulajdonságunk esetén, az arcfelismerési teljesítményről is elmondhatjuk, sokfélék vagyunk.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 februári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A demenciák, időskori szellemi hanyatlással járó betegségek nemcsak az ezekben szenvedők, hanem a családjuk, közvetl

A testmozgás kedvez a rövid távú memóriának – derül ki a British Psychological Society felméréséből.

A vizsga előtti utolsó pillanatban az agy óriási stressz alatt áll, és így a tények egyszerűen nem őrződnek meg a memóriában.

A legtöbb kultúrában helyet kapnak a halálközeli élmények.

A látásunkkal csupán a lényegét tudjuk megragadni annak, amit nézünk, a részleteket már nem...

Ha azt kérik tőlünk, hogy idézzük fel életünk első emlékét, valószínűleg olyan esemény jut eszünkbe, ami három-négy, ritkább esetben kétéves korunk körül történt velünk.